Vakondtúrás torta

Hozzávalók: 6 tojás, 2 egész banán, 3 deci tejszín, 1 tasak habfixáló, 1 tasak vaníliapor, 6 evőkanál víz, 12 evőkanál liszt, fél tasak sütőpor, 2 evőkanál kakaópor, 10 deka étcsoki, kevés citromlé

Elkészítés: Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket pedig csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral és a vízzel habosra keverjük. A lisztet összeszitáljuk a kakaóporral és a sütőporral, majd a habbal óvatosan a tojássárgákhoz forgatjuk. Sütőpapírral bélelt 24 cm-es tortaformában, előmelegített sütőben megsütjük.

Miután megsült, egy rácson hagyjuk alaposan kihűlni. A kihűlt süteményt  körbevágjuk  a külsejétől 2 cm-re majd 2 -3 cm mélyen bemetsszük, majd az így nyert belső körünket egy kiskanállal mélyen kikaparjuk, annyira kell kikaparni, hogy maradjon jó két centis alja is a süteménynek. A kikapart tésztabelső aljára citromlével vékonyan átkent, félbevágott banánt teszünk. A tejszínhabot a szokásos módon jó keményre felverjük, óvatosan adagolunk hozzá durvára reszelt csokoládét, majd a banánokra halmozzuk kupola szerűen. Az elkészült sütemény oldalára is kenünk krémet majd bőven megszórjuk a morzsolt tésztával.

Ajánlatos fogyasztás előtt pár órára a hűtőben hagyni mert így finomabbra érnek össze az ízek.

Megjegyzés: nagyon, finom sütemény, viszont sokáig kell sütni, azért, hogy  a belseje is jól átsüljön. Lehetséges, hogy kicsit le kell kapirgálni róla az odaégett tésztát, de ennek ellenére amennyiben sikeresen lekapirgáltuk tökéletes süteményt kapunk.