Rádió tészta

Hozzávalók: 

a lapokhoz:25 dkg liszt, 10 dkg vaj vagy sertészsír, 10 dkg cukor, 1 egész tojás, 2-3 evőkanál tejföl, ízlés szerint kakaó, 1 késhegynyi szódabikarbóna

a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 1 tasak sütőpor

a krémhez: 3 evőkanál gríz, 3 deci tej, 25 dkg porcukor, 20 dkg vaj vagy margarin, 1 üveg csipkebogyólekvár

Elkészítés: A lap hozzávalóit egy nyújtótáblán összegyúrjuk és két egyenlő részre osztjuk. Tepsi hátán (kb. 30 x 25 cm) két lapot sütünk belőle. Óvatosan mert hamar sül!

Szokásos módon elkészítjük a piskótát. Kemény habbá verjük a tojásfehérjéket, hozzáverjük a cukrot majd a sárgákat, a sütőporral elkevert lisztet és sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük, a tepsi ugyanakkora legyen mint, amelyiken a lapokat sütöttük.

A megsült piskótát kihűtjük.

A krémhez a tejben megfőzzük a grízt cukor nelkul és ezt is kihűtjük. A vajat vagy margarint kikavarjuk habosra majd hozzákeverjük a porcukrot és a kihűlt grízes krémet.

Tepsi hátára lefektetjük az egyik kakaós lapot, megkenjük bőven csipkelekvárral majd a krém felével. Erre jön rá a piskóta majd a maradék krém. A másik lap allját megkenjük lekvárral majd a lekváros részt ráborítjuk a krémes piskótára.

Tehát a tészta sorrendje: kakaós lap - lekvár- krém- piskóta- krém- lekvár- kakaós lap.

Az összeállított tésztát csokoládé glazúrral vonjuk be, másnap szeleteljük.

Megjegyzés: Ez a sütemény Anyukám egyik nagy kedvence. Ősrégi recept, szerintem még a gyermekkorát idézi. Igazi csemege azoknak, akik szeretik az édes-savanykás kombinációt. A lekvár lehet akár ribizli is, a lényeg, hogy savanykás lekvár legyen.