Márványos meggyes
Hozzávalók:
5 tojás, 10 kanál cukor, 5 kanál olaj, 6 kanál liszt, csipetnyi só, 1 kiskanál sütőpor, 1 tasak vanília, ízlés szerint kakaó.
Krém: 4 deci meggylé, 1 tasak vaníliás vagy tejszínes puding
Öntet: 1 tasak piros tortazselé, 2-3 kanál cukor, meggybefőtt.
Elkészítés: A tojások sárgáját habosra kavarjuk az olajjal, mint a majonézt. A fehérjét kemény habbá verjük a csipetnyi sóval és a cukorral majd óvatosan összekeverjük az olajos sárgákkal. Hozzákeverjük a lisztben elkevert sütőport és a vanília port. Két egyenlő részre osztjuk a masszát és az egyikbe ízlés szerint kakaót teszünk.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe két habzsák vagy zacskó segítségével csíkokat húzunk a masszákból és előmelegített sütőben tűzpróbáig sütjük.
Miután megsült kiborítjuk a tepsiből és kihűtjük. Kihűlés után vízszintesen ketté vágjuk.
A kettévágott piskótára terítjük az öntet felét majd beborítjuk a másik darab piskótával.
Az öntetet ügy készítjük mintha sima pudingot főznénk, de nem várjuk meg, hogy teljesen kihűljön, hanem még langyosan a piskótára kenjük. A piskóta tetejére előbb a maradék önetet helyezzük majd a fekete csíkok nyomán egymás mellé meggyet rakunk.
Az öntetes, meggyes süteményre elkészítjük a tortazselét a zselé tasakján olvasható utasítás szerint.
Pár perc alatt kihűl és már szeletelhető is.
Megjegyzés: nálunk ez a süti nagyon hamar elfogyott, talán azért mert nagyon finom, mert imádjuk a meggyet vagy mert annyira puha és omlós volt, hogy egyszerűen nem lehetett neki ellenállni.
Simán öntet és krém nélkül is lehet készíteni, a csíkos/tigris piskóta gyerekek körében is nagy sikert arat.